Kisvasúti hírek, 2020 1. félév
Üdvözlök mindenkit!
Az utóbbi időben nem nagyon volt időm cikk írásra, ezért most egy összefoglalóval jelentkezem.
A Gyermekvasútról jelentjük:
Korábban, tavasszal, már írtam egy cikket ebben a témában (ide kattintva olvasható), így csak a nyári eseményekről számolok be itt.
Elsősorban az Mk48-as mozdonyokról: június 10-én megérkezett Kecskemétről az Mk48 2030-as pályaszámú mozdony. A jármű szinte üzemképes, azonban nem rendelkezik érvényes vizsgával. Várhatóan októberben lezajlik a hatósági vizsga, télen pedig már újrafestve szállíthat utasokat. Ezenkívül pedig július 27-én Nyíregyházáról érkezett az Mk48 2024-es pályaszámú mozdony. Ebben a járműben nincs motor és hajtőmű. Későbbiekben ő is üzemképes lesz. Érdekesség hogy ez a mozdony a MÁV-HÉV Zrt. tulajdona.
Júliusban visszaérkezett Szombathelyről, felújításról az MK45 2003-AS pályaszámú mozdony. A 490 039-es gőzmozdony ismét üzemképes. Zajlik a Cax kocsi felújítása Székesfehárváron, a Bk kocsi hamarosan forgalomba állhat. Az MK49-es mozdony feújítása is a végéhez közeledik.
Nagycenk
Befejeződött a Dmot 953-as pályaszámú mozdony nagyjavítása. A jármű 1940-ben épült Budapesten, 1972-ig Kecskeméten közlekedett. Ezek után 46 év kényszerpihenő következett, majd 2018-ban felújításra szállították Sopronba. A továbbiakban dízeles napokon fog közlekedni. Emellett több muzeális kocsi megújulása zajlik.
Lillafüred
Zajlik az Mk48-as mozdonyok hibriddé alakítása, a C50-esek remotorizálása. Épült egy replika személykocsi.
Királyrét
Zajlik a pálya teljes megújulása, mindemellett elszállították felújításra a MORGÓ nevű gőzmozdonyt.
Debrecen
Átadták a tavalyi évben teljesen megújult pályát, a megújult 394 023-as gőzöst, az Mk48-as, és az Mk29-es dízelmozdonyok. Megújult a fűtőház és az állomások is.
Gödöllő
Folyamatosan épül a pálya, a járműpark felújítása zajlik.
Szob
Tóbi 2 motorkocsi KAJLA matricát kapott.
Balatonfenyves:
Az idén 70 éves kisvasúton jelentős feújítások zajlanak. Érkezett ide Kecskemétről 2 kocsi, és egy Mk48 (2036). A csisztai vonal felújítása folyamatban. Megújult a Bak típusú vadászkocsi.
Fényképek: Ötvös Huba, Nagy Zsombor, Hatvani Attila, Makhajda Attila, Duska Tamás, Kriza Donát, Ihász Ákos, MTI, MÁV