2022. júl 17.

Vegyesfelvágott - 1.rész

írta: abamot 1929
Vegyesfelvágott - 1.rész


 

A utóbbi időben nem igazán írtam blogbejegyzéseket, ennek egyik oka a több közül, nem igazán volt időm. 2021-ben elkezdtem rendszeresen fotózni, most pedig az érdekesebb képeket itt is közzéteszem, pár mondatos leírással.

 

1. Szentlőrinc mellett, Királyegyházán üzemel a Lafarge cementgyár, ahonnan vonattal hordják a cementet Százhalombattára. A fénykép, mely már többszörösen is megismételhetetlen, mivel már nem az MMV, hanem az RCH gépei továbbítják a vonatot, és a 610 001-es Transmontana is más gúnyát visel.dsc_0188.JPG

2. Dunaföldváron található egy bioüzemanyag-finomító, melynek vasúti forgalma jelentős, minden nap egy-egy vonat érkezik és indul innen. A tartályvonatokat Dunaújvárosig a CER dízelgépei továbbítják, Dunaújvárostól pedig villanygépek. Fényképem Dunaföldváron készült, a 742 761-es, és 753 610-es gépekről, március 14-én.

dsc_0523m_3.JPG

3. Az április nyolcadikai szakadó hóban érkezik Százhalombattára a Kresz Géza InterCity.dsc_0698.jpg

4. Pusztaszabolcson végzik a Stadler Flirt motorvonatok karbantartását, nagyobb javítását. Április 8-án egy GYSEV, egy kék, és egy piros motorvonat is az állomáson várakozott.dsc_1027m.JPG

5. Dunaújvárosban 2 Startos tartalék dolgozik, egy Szergej és egy remot Dacia. Április 20-án a 330-as Dacia meghibásodott, és 305-ös Szergej Székesfehérvárra továbbította. Fényképemen Pusztaszabolcsról gyorsít a menet.dsc_1063m.JPG

6. HÉV vonalakon a NOHAB nem egy gyakori látvány. Az április 23-ai hétvégén a H6-os vonal, Szigetszentmiklós-Tököl szakaszán pályakarbantartást végeztek, ahol a géplánc a 006-os Turcsiorrú segítségével mozgott. dsc_0072_1_m.JPG

7. Ercsi állomáson a CRH üzemeltet egy cementterminált, mely vasúti forgalmat is bonyolít. Április 30-án, mérést végeztek az iparvágányon, a mérőkocsi az MRT 1001-es Dacia-val érkezett Ercsibe. dsc_0193m.JPG

8.Szabadegyházán található a HUNGRANA szeszgyár, ahonnan számos cég közlekedtet vonatokat, többek között a Retrack és az RTB. Fényképemen Ercsiben halad a Rurtalbahn Cargo 193 999-es, "Győr" Vectron mozdonya Szabadegyházára egy rakott vonatért.img_5962.JPG

9. A CRS Laminátkája érkezik Százhalombattára egy rakott cementvonattal, szakadó esőben.dsc_0740_1_m.JPG

10. A Retrack-VTG 193 828-as Vectronja érkezik Dunai Finomítóra egy tartályvonattal.

img_3329m.jpg

11. Hernyók hattyúdala... 
2021 végén az utolsó 2 Budapesten állomásozó 414-es sorozatú motorvonat is Miskolcra került. A Hernyók kezdetben a váci vonalakon közlekedtek, majd a FLIRT-ek térnyerésével szorultak vissza a kelebiai vonalra.2021. október 30-án pedig az utolsó 2, a 414 001, a 009, és a hozzájuk tartozó vezérlők is elhagyták Budapestet. Fényképem még áprilisban, Kiskunlacházán készült.m067.jpg

12. A tavalyi és tavalyelőtti retró hétvégék sikerén felbuzdulva idén több retro eseményt is szervezett a START. Az első volt ezek közül a "Retro IC", mely a 90-es évekre jellemző összeállítással közlekedett, Budapest és Keszthely között pünkösdkor. A kép annak köszönhetően megismételhetetlen hogy az egykor 160-as tempóra engedélyezett "százas (1xx pályaszámú), ETCS-el felszerelt Gigantok visszaalakítása zajlik, a 144-es újra 044-ként közlekedik.img_3925m.JPG

13. Szabadegyháza-Hegyeshalom viszonylatú RTB Cargo tartályvonat halad át Ercsiben, a 816-os Vectronnal.img_7075m.JPG

14. Május 22-én kővonat indult Dombóvárra. dupla Szergejjel. A gépek azonban Ercsiben feladták a harcot, a vonat végül egy Szilivel az élén ért célba.dsc_0830m.JPG

14. Mint minden nyáron, idén is több gép kellett a Balatonra a szezon miatt. Június elsején a 322-es és a 332-es Hörgő Debrecenből Székesfehérvárra költözött, a nyár idejére. Fényképem Érden készült.dsc_1141m.JPG

16. A Wiener Lokalbahnen Cargo korábban több 1216-os géppel is rendelkezett, azonban többet eladtak a CD-nek, az utolsó 2, a 950-es és a 955-ös. A 950 2021 elején új matricát kapott, a 955 pedig "Roland" matricát visel. Új matricájában egyik első útja Budapestre vezetett, fényképemen Kelenföldről jár ki egy Csepel-Hegyeshalom viszonylatú konténeressel, június 13-án.img_3326m.jpg

17. Nagyvárad-Hegyeshalom viszonylatú konténeres halad Kelenföldönimg_2044m.JPG

18. Június közepén újra üzembe állt a Samu a kelebiai vonalon. 17-én azonban az egyik motorvonat fekvemaradt, végül a 003-as Taurus továbbította Istvántelekre a 434 001 és 003-as motorvonatból, illetve 2 mellékkocsiból álló szerelvényt.dsc_0856m.JPG

19. Dunaújváros-Ostrava üres szénvonat Ercsiben, a PKP Cargo 189 844-es Negrójával.img_3274m.JPG

20.A Komplex Rail még 2020-ban vásárolta meg Svédországból a 629-es NOHAB-ot, melyet Celldömölkön varázsoltak üzemképessé. A felújítás 2021 nyarán készült el, a mozdony egyik első útján egy különvonatot továbbított. Fényképemen július 16-án látható a gép, a 114-es Púpossal, Rákosrendezőn. dsc_0340m.JPG

21. 2017-től 2021-ig viselte a 002-es Taurus a FINA matricát, ősszel azonban új matricát kapott. Fényképemen még nyáron érkezik Kelenföldre egy IC-vel.img_3276m.jpg

21. ICE1 halad át Nürnberg-Stein állomáson.dsc_0105m.jpg

22. Vegyestehervonat halad át Nürnberg-Stein állomáson, a DB 185-ös sorozatú Traxx mozdonyával.dsc_0058m.jpg

23. Duplagépes, HSL gázvonat Nürnberg-Stein állomáson.dsc_0093m.jpg

24. Hegyeshalom-Csepel GYSEV Cargo intermodál vonat Kelenföldön a WLC 193 243-as gépével.dsc_0444m.JPG

Párkány-Dunai Finomító viszonylatú tartályvonat halad Százhalombattán a Railtrans International 240 144-es Laminátkájával.dsc_0644m.jpg

 

Az első rész ennyi is lenne.

Szólj hozzá