Nosztalgiás fejlemények 2018-ban - 1.rész - Frissítve!
Miket újítottk eddig fel és mik álltak újra forgalomba idén?
Szendrey András emlékére
Videókról egy külön cikk lesz
Budapesti villamosok
Ezekről itt egy szintén jó cikk
2806
Ez a motorkocsi 1911-ben kezdte budapesti pályafutását a BVVV-nél (Budapesti Villamos Városi Vasút) 382-es pályaszám alatt, majd több tulajdonos váltás és átépítés után 1977-ben vonult nyugdíjba a BKV-tól. Újpesten, majd Szentendrén tárolta a közlekedési vállalat és romos állapotban 2012-ben Szentendréről visszakerült a fővárosba. 2017 végére külsőleg és belsőleg megújult, majd 2018 november 14-én posztolták, hogy már villamossíneken próbázik. A járművet az 1936-ban áramvisszanyerős fékrendszerrel szerelték fel. Ilyet a kék metrók sohasem tudtak!
2012-ben
Angyalföld, 2012
Felújítás alatt
Mukival
Közvágóhídnál
Szerintem ez a Kossuth tér
492/1233
A Bengáli 1983-ig dolgozott Budapesten, 1233-as pályaszámmal, majd Debrecenbe került 492-esként. 2012-ben Budapestre szállították, néha nosztalgiázott, majd felújították gyári állapotára, pályaszáma ismét 1233 lett.
3430
Az egyetlen megmaradt MUV villamos. 1993-ban álltak forgalomba, 2003-ban vonták ki őket a forgalomból. Az UV modernizált verziója. Ez ilyen
1820
S típusú, szintén 2012-ben került vissza Budapestre, Szentendréről.
Épül a faváz Pózolás Mukival Éjszaka
3720/3721/1110
Az egyirányú Bengálik protótípusa. A november 25-ei Bkv 50 járműúarádén mutatkozott be.
Trolibusz
MTB-82
1949-ben ezekkel indították be az új pesti troliközlekedést. A most megújult példány egyenlőre nem üzemképes.
Ikarus 60 és ÁMG pótkocsi
Már korábban elkészültek, de az idei trolis nyílt napon kapcsolták össze őket. Tudtommal még nem üzemképesek.
Ikarus 263T
Nem nosztalgia. Idén építettek egy 263-ból tanuló trolit.
Autóbusz
Ikarus 60
Egyes források szerint később fogni kap egy pótkocsit.
HÉV
BHÉV állapotra felújítják őket: 251 (Ganz-MÁVAG MVIII - motorkocsi)
511 (Ganz-MÁVAG PXV - pótkocsi)
83 (MVG LVII - motorkocsi)
Fotók: Facebook, Google, saját
Folytatás következik!